INDIA
Delhi, a szent és profán találkozása
Éjszaka érünk India fölé. Meglepõen gyors vámkezelés után lépünk ki a filmekbõl jól ismert, távol-keleti hangulatot árasztó, tágas csarnokba...
Mintha kosztümös filmbe csöppentünk volna. Színes ruhák és turbánok, pergõnyelvű, kreolbõrű emberek között találjuk magunkat. A kelet sajátos hangulata tölt el.
1. Horn please Taxijegyet veszünk és az autóba préselõdünk, de nem akármilyenbe! Ilyet csak itt talál az utazó, legalábbis ekkora számban. Kiszolgált, ezeréves brit Ambassadorok kínlódnak velünk a belváros felé. Elég annyi, hogy ezek a jószágok - szeretõ gazdáik büszkeségei, akik rendszeresen polírozzák és díszítik õket - alig érik el egy kétütemű Trabant lehetõségeit. Nem csoda, hogy igen lassan lavírozunk Main Bazaar-beli szállásunk felé. A kocsi kerreg, tüsszög, csörög-csattog, de eléri az utazósebességet
Csakhamar rájövünk, a dudaszó itt minden közlekedési jelnél és szabálynál fontosabb, ezzel jelzik egymásnak jelenlétüket a sofõrök. Minden jármű hátulján ott díszeleg a tülkölésre felhívó Horn please! felirat. Visszapillantó-tükrök hiányában ez kézenfekvõ megoldásnak is tűnik, hiszen azok vagy nincsenek a járműveken, vagy behajtják õket, egyébként letörnének.
Számos körforgalmat hagyunk magunk mögött, mire megérkezünk a Main Bazaarba. - Paharganj, Hotel Gold Regency - ismételjük kérésünket a sofõrnek, aki láthatóan nem ismeri szállodánk fellelhetõségét. Sofõrünk - három mondat per szekundum sebességgel - az egymást heccelõ emberektõl érdeklõdik az úticél felõl, mire azok heves gesztikulálásba kezdenek. Tovább haladunk a hosszú úton, de csak nincs meg a hotel. A vezetõ megelégeli és közli, itt van valahol, keressük mi tovább. A célnál végül mégis fülig érõ vigyorral nyújtja a kezét a borravalóért. A taxis számunkra megdöbbentõ viselkedése is némi magyarázatot nyer másnap, amikor kiderül, nappal nem hajthat be autó ide. Ezt tapasztaljuk több belvárosi részen is.
2. Tiszták és tisztátalanok A Hotel Gold Regency európaias hangulattal fogad. Mindenütt tisztaság, saját étterem, zuhanyzós szobák - jobbára légkondicionálóval -, az Indiában is divatossá és elterjedtté váló internet-kávézó, bárpult, diszkó, egészen igényes kivitelben. A hangszórókból Phil Collins remek zenéje szól. Szinte otthon érezzük magunkat.
A szobák légköre azonban elárul valamit abból, hol is vagyunk. Aki kedveli a puritán berendezést, jól érzi itt magát. Légkondis szobát kapok, bár nincs szükség hűtésre, elegendõ a minden helyiség plafonján elhelyezett ventilátorok használata.
A berendezés egyszerű: franciaágy két éjjeliszekrénnyel és egy kis asztal. A szoba ablaka világítóaknára néz, melynek segítségével könnyedén tudomást szerezhetek szomszédaim hangosabb alvási szokásairól. A vizesblokkban a nálunk megszokott western-style WC-kagyló, mellette egy vödör és egy gyanúsan alacsonyra szerelt csap, szemben mosdókagyló. Zuhanyzótálcát nem építettek be, a rózsa -, ha van - úgy meredezik a falon, mint nálunk a seregben, a különbség annyi, hogy többször folyik belõle meleg víz, no nem mindig.
Messzirõl minden rendezettnek tűnik, csak közelrõl látom, hogy az ágytakarón itt-ott foltok, hasadások, a szobára is ráférne a festés. A mosás is más értelmet nyer itt, amint késõbb rájövünk: Varanasiban például legtöbben - de általában nem a szállodák - egyenesen a Gangeszbe viszik a tisztítanivalót, és szappannal jól kimossák, mondjuk éppen a halottégetõ-lépcsõ alatt.
Tudomást szerzek a vödör és a titokzatos csap mibenlétérõl is: Indiában nem használnak toalettpapírt, ennek funkcióját a balkéz és az alacsonyan levõ csapból megtöltött vödör töltik be. Ezért sem szabad elvileg megérinteni senkit a tisztátalan balkézzel, még a szent állatokat, a szarvasmarhát, a kutyát, a disznót és a majmot sem. Ezen állatok simogatása különben is erõsen ellenjavallt a tisztasági körülmények miatt, különösen pedig a közelrõl agresszív és veszélyes majmok esetében.
3. Látványtár Több, mint ezer műemlék található a városban. Közülük kiemelkedik a Kutab Minar nevű, hetvenegy méter magas torony, amit hindusztán hetedik csodájának is hívnak. (Magassága egy huszonhárom emeletes háznak felelne meg.) Az építését 1199-ben kezdte Kutab-ud-Din, de csak utóda uralkodása alatt sikerült befejezni. A XIV. században Firuz Tughlak felújíttatta, és további emeleteket húzatott rá.
A torony mellett áll az elsõ Indiában épült mecset, a Kuvval-ul-Iszlám. Érdekessége, hogy az udvarán található a hindi feliratokkal díszített Vasoszlop. Az i.sz. V. században állíttatta Csandra Varman, hindu király. Az oszlop már 1500 éve áll a szabadban, de egyáltalán nem rozsdásodik! A tudósok már évek óta vizsgálják, de értelmes magyarázatot még egyik sem tudott adni a jelenség okára.
4. Szabad-e enni? A mindenütt kóborló teheneket néha arrébb kell tessékelni - persze óvatosan -, de ekkor sem illik balkézzel érinteni õket, a fejüket pedig még jobb kézzel sem. Elvileg. A gyakorlatban azonban egyrészt rendszeresen elfeledkezünk errõl, másrészt nem lehet kikerülni, és a hinduk sem mindig tartják be. Arról, hogy mit szabad, és egyáltalán szabad-e étkezési célra vásárolni az utcán, megoszlanak a vélemények.
A csoport legóvatosabb tagjai, nem kis megdöbbenésünkre, semmit sem vettek ivóvízen kívül, hanem a magukkal hozott konzerveken éltek, csak az utolsó napokban kóstoltak bele az indiai konyha remek ízeibe, ellentétben velünk, akik mindent kipróbáltunk. Mások a gyümölcsöktõl intettek óva, hámozzuk meg, ha már mindenképpen enni akarjuk. Figyelmeztettek, nézzünk utána, hogy jól átsült ételeket fogyasszunk. Mi az igazság, nehéz eldönteni. Számos egysejtû, baktérium és vírus várja az alkalmat.
Indiában a legveszélyesebb idõszak talán a monszun. Ekkor a csatornák és utcák sokféle szemete kapcsolatba kerülhet még a vezetékes vízzel is. Ilyenkor megsokszorozódik a fertõzésveszély. Ivóvizet egyébként bárhol beszerezhetünk, csak gyõzõdjünk meg a kupakot védõ origináló-szalag meglétérõl és sértetlenségérõl, néha ugyanis vállalkozó lelkületű emberek csapvizet próbálnak ily módon eladni. A palackozott vizek márkái közt kedvünkre válogathatunk, van vagy egy tucat. Az ilyen ivóvíz egyébként szabott áras, nem kérhetnek többet érte a palackon feltüntetettnél. Kerülendő a jég fogyasztása, mivel ismeretlen eredetű vízbõl is készülhet.
- Vonaton, autóbuszon idegenektõl teát, vagy más italt és ételt ne fogadjunk el, mert elõfordulhat azok kábítószerrel történõ kezelése, így adva lehetõséget a kínálónak arra, hogy a kiszolgáltatott utas pénzét, úti holmiját eltulajdonítsa.
5. Pénzkeresés A fehér ember elég feltűnõ jelenség itt, állandóan a figyelem középpontjában van, és ezt nehéz, de meg kell szokni. Mindenhonnan emberek perdülnek elém, árusok kínálják portékáikat, kolduló felnõttek és gyerekek nyújtják kezüket, egy fiatal férfi a közeli bordélyba invitál. Közben egy alvó kutyán esem át. Végül átverekszem magam a tömegen és eljutok a pénzváltóig.
Értetlenkedve veszem át a pénzt: több köteget fémkapocs tart egyben, olyan, mint a mi otthoni vagy irodai tűzõgépeink kapcsa, csak nagyobb és sokkal erõsebb. Öt percig feszegetem a késemmel, míg sikerül kioperálni a pénzkötegekbõl. Ennek a rögzítési módszernek köszönhetõ, hogy az indiai pénzek túlnyomó része szakadt, hiányos vagy lyukas. Ezen nem érdemes meglepõdni, ami viszont furcsa, hogy bár a szakadt pénzt mindenki elfogadja, a ragasztottat nem. Útnak indultunk, s rögtön ízelítõt kapunk a városi életbõl, legalábbis abból, ahogy az a turistának megmutatkozik.
6. Motoros riksa Sofõrjeink vadul kanyarognak és elõzgetnek, szemmel láthatóan élvezik kicentizni, majd lehagyni társaikat. Gyermeki örömmel képesek vezetni az idegtépõ tülkölés közepette. Nem kis megkönnyebbülésünkre megállunk s kiszálunk a biztonságos járdára. Fizetés során jövünk rá, hogy érdemes lett volna elõre megegyezni a viteldíjban, mert a kérlelhetetlen riksások így helyzeti elõnybõl követelik a magasnak tűnõ negyven rúpiás tarifát. Késõbb már nem vernek át, 20-30 rúpiánál nem fizetünk többet. A riksákban van ugyan taxaméter, de nem használják õket, inkább előre kialkudják a viteldíjat, ami egymás között jóval alacsonyabb, mint a pénzesnek vélt turista számára. A kép, amely elénk tárul, eltekintve a stíluselemektõl, egészen európai, van azonban néhány dolog, ami jellegzetesen indiai. A fák alatt és a füvön, az elkerített virágágyások között, több helyen emberek heverésznek, így múlatják a napot.
7. Indus idill Az indusok nagy része a miénktõl eltérõ bioritmussal rendelkezik: akkor alszanak, amikor éppen nincs munka, de akkor rendszeresen - ez persze nem a keleti ember sajátsága, hanem a kényszer hatása. Esõgyűjtõ medencék s vizesárkok váltják egymást, itt vehetünk szemügyre elõször egy igazi szent tehenet: rendkívül sovány, jórészt hulladékon él, de végtelenül szelíd, rituálisan festett szarvaira büszkén áll modellt a kameráknak. Különös jelenség, mégis sokkal békésebbé, ember- és természetközelibbé varázsolja a városi légkört. Akárcsak a fákon rohangáló mókusok, a minisztériumok falain kergetõzõ majmok, a számtalan madár és a mindenütt jelenlévõ kutyák.
Idilli hangulat kerít hatalmába, nem magyarázható bensõ megnyugvás ez, amelynek összetevõit csak késõbb értem meg. Szilárd hitük, vallásos életük, végtelen toleranciájuk és nyugalmuk, az élõ és az élet iránti tiszteletük, õsi életformájuk az õsi és igazi kultúrának utolsó, de még szilárd pillérei.
