OLVASSON
   Afrika
   Ázsia
   Ausztrália
   Európa
   Észak-Amerika
   Közép-Amerika
   Dél-Amerika
UTAZZON
További képek: 1 

Európa

/

Olaszország

/

Róma: 24 óra az örök városban

LÁTNIVALÓK
ma egy napja
 
Csak egyet nem lehet itt: csalódni. Mint ahogy Róma bájait sem lehet megunni. Ez a város arra termett, hogy örömöket nyújtson. Mindig, minden időben.

1. Forum Romanum Kezdjük a bolyongást ott, ahol kétezer évvel ezelőtt az arany mérföldkő kelet felé Jeruzsálemig, nyugat felé pedig Londiniumig jelezte a távolságot. Az utazó minden további nélkül, ráadásul ingyen bejuthat - reggel 9 és délután 5 között - arra a helyre, ahol egykor a világ szíve dobogott, böngészheti a falba a vésett feliratokat Septimus Severus márvány diadalívén, s bekukkanthat Antonius és Faustina i. sz. 141-ben épült, s meglepő épségben maradt templomába is. Ám ha kívülről akarja megcsodálni az antik világ eme középpontját, ha térképpel a kezében, s némi fantáziával megáldva járja be az egykor csodás paloták, márvány alapzatú terek, égbe szökő templomok, s a császárok hatalmát isteni erővel felruházó diadalívek együttesét, akkor is maradéktalan élményben lesz része. Egy házzal arrébb:

2. A Capitoliumon ( a világ legszebb terén) - Michelangelo gondoskodott a tökéletességről - a művészeti élvezetet a tilalmi táblák sem tudják megrontani. A lépcsősoron, a híres Cordonatan fölfelé haladva, ahhoz a helyhez közeledünk, ahonnan egykor a császárok kormányozták a birodalmat, s ahonnan azóta is irányítják az Örök Városéletét. Itt, a Palazzo Senatorióban kapott ugyanis helyet a Városháza, de a turisták ezrei nem emiatt, hanem a Capitolium tér páratlan hangulatáért zarándokolnak ide. Művészettörténészek szerint az építész Michelangelo ezzel a térrel koronázta meg munkásságát. A lépcsősor tetejéről nézvést a teret három oldalról lezáró paloták kompozíciója egyedülálló látványosság.

3.
A tér közepén Marcus Aurelius
lovas szobra állítólag az egyetlen művészeti kincs, ami megmaradt az ókori Rómát díszítő hasonló szobrok közül. A közhiedelem szerint csupán annak köszönheti életét, hogy a pápák sokáig azt hitték: Constantint, az első keresztény császárt ábrázolja. Ha kiélveztük a tér csodás hangulatát, érdemes meglátogatni a jobb és bal oldali palota, a Palazzo del Conservatori és a Capitoliumi Múzeum igen gazdag kiállítási anyagát. A Nőstényfarkast (La Lupa) a jobboldali palota negyedik termében találjuk. A capitoliumi domb másik látványossága, az Ég Oltára templom - elődjét még Augustus császár emeltette egy jósnő által megjövendölt fia születésére, ám a legenda szerint a jóslat: valójában Jézus születését jelezte előre.

4. Colosseum Ha az ókori Róma látványosságaival egy nap alatt végezni akarunk, akkor a Capitolium után a Császári Fórumok útján végiggyalogolva a Colosseumot kell még útba ejtenünk. A római civilizáció egyetemes értelemben is egyik legtöbbet mondó alkotása igazolja a VIII. századi költő próféciáját: "Míg a Colosseum áll, Róma is állni fog, amikor a Colosseum leomlik, elvész Róma is, de vele együtt az egész világ". Vespasianusnak, valamint császári fiának, Titusnak köszönhetően - no meg az építkezésen dolgozó, elhurcolt zsidó rabszolgáknak - nem kell attól tartani, hogy Flavius amfiteátruma leomlik, pedig naponta ezer és ezer turista ostromolja falait.

A meglehetősen vaskos belépő, s a várakozók száz méteres sora sem riasztja vissza a látogatókat, hogy belülről is szemügyre vegyék a város szimbólumává lett épületet. Nap-nap után megújuló rohamukat a Colosseum ugyanúgy állja, mint a középkor pusztításait, amikor az épületet kőbányának használták, s töméntelen anyagot loptak el belőle.

5. Pantheon
Sétáljunk át a késői középkorba, s nézzük, hogy a császárok után mire voltak képesek a reneszánsz pápák. Rómában az ilyen történelmi léptékű ugrásoktól nem kell félni. Annál kevésbé, mert a szilárd alapként szolgáló antik építmények sehol sem hagynak el bennünket. Itt van rögtön a Pantheon, ez a kétezer éves építmény, amely a reneszánsz Róma kellős közepén ékeskedik, s egyfajta találkozóhellyé vált. Hátizsákos turisták, nyakkendős kormánydelegációk, fagylaltozó vidéki olaszok és nézelődő rómaiak lepik el mindig a Piazza della Rotondát, a Pantheon előtti körteret. Korabeli írások szerint Michelangelo naponta fölkereste és órákig szemlélte csöndesen, egy-egy nagyobb munkájához ihletet merítvén.

6. A Piazza Navonán, a legszebb római reneszánsz téren is kísért a múlt. Az ellipszisalakú teret szegélyező paloták ugyanis Domitianus császárstadionjának romjaira épültek. Az antik időkben szekérversenyek rendezésére szolgáló stadion ma a gyalogosok és a festők birodalma. Ha valaki hétvégén látogatja meg, kirakodó vásárba botlik, ahol a sok csecsebecse között ízléses ajándéktárgyak, miniatűr festmények is fellelhetők, s néhány tíz euróért megoldható az ajándékozás is.

Az igazi látványosság persze nem a festők állványa vagy a vásározók sátra, hanem Bemini csodálatos szökőkútjai és az építész Borromini palotái. A környéken a barokk paloták vannak túlsúlyban, hála X. Ince pápa művészet szeretetének. No, meg a féltékenységnek. Az 1600-as évek közepén élt két nagy művész, Bernini és Borromini ugyanis épületekben és szobrokban viaskodott, s ma nem győzzük csodálni ennek a művészeti versenyfutásnak a remekeit.

7. Rómában megpihenni a Campo de Viorin
érdemes. Az egymást érő és megfizethető vendéglők késő éjszakáig nyitva vannak, s teraszaikon úgy érezzük magunkat, mintha egy színház nézőterén ülnénk. Előttünk folyik ugyanis a commedia deli arte mindennapi színjátéka. Naponta sátrat bontanak a piacozók, kirakják színpompás portékáikat a virágárusok, itt ütik csapra hordókat az új bort ünneplők, s ide vándorolnak a könyvárusok is. Négyszáz évvel ezelőtt itt égették meg Giordano Brunót - komor szobortekintete máig sem bocsátja meg -, miközben a környező fogadók zarándokokat és utazókat láttak vendégül.

8. A délutánt a Piazza di Spagnán ajánljuk eltölteni. Ekkor ugyanis a környező utcákról ide süt a nap, s ennek a csokornyakkendő-formájú térnek olyan megvilágítást ad, mintha színházban lennénk. Krémszínű és sárgásbarna palotái, zöld zsalugáterei hiába próbálják kizárni az állandóan nyüzsgő tér zsivaját. Róma leghíresebb tere régóta törzshelye a külföldi látogatóknak és a számkivetetteknek. A környező elegáns és méregdrága üzletek kinek a vásárlás örömét, kinek a bámészkodás élményét nyújtják, esetleg a felüdülést Róma legöregebb kávézójában, a Grecóban, amely ugyancsak itt található.

9. A római éjszakában
mintha csak Fellini Dolce Vitája elevenedne meg előttünk. Íme néhány a legkedveltebb szórakozóhelyek közül:
* Gilda. Róma egyik legfelkapottabb mulatója. Gyakran fordulnak meg itt híres művészek, de a közönséges földi halandók számára is remek szórakozást kínál. Via Mari de Fiori 97.
* Caffe Latino. Éjszakára rockdiszkóvá alakul át. Belépés csak tagoknak, ám a tagság a bejáratnál könnyen, jelképes összegért kiváltható. Via Monte Testaccio 96.
* Alexanderplatz. Színvonalas jazzklub, vacsoralehetőséggel. Via Ostia 9. Bar della Pace. Olcsónak éppen nem mondható, de egy kávét bátran elfogyaszthatunk a teraszán, a közeli kis térre és a Santa Maria della Pace templomra tárulkozó kilátás bőven megéri. Via della Pace 4.
* Jackie O. A Jacqueline Kennedy Onassisról elnevezett klub a római emberek kedvelt nagyvilági szórakozóhelye. Via Boncompagnie 11.
* L Alibi. Melegek és leszbikusok legelegánsabb és legfelkapottabb szórakozóhelye. Via Monte Testaccio 39.  -top7

SZÁLLÁS & REPÜLŐJEGY
top útleírások:   top utazási ajánlatok:   top7travel.hu
Anglia Ausztrália Róma Agra Impresszum
Ausztria Brazília
Párizs Sydney Repülőjegyek
Belgium Egyesült Államok
London Tokió Szállásfoglalás
Franciaország India Prága Iguazu Felhasználási feltételek
Olaszország Japán Machu Piccu Tibet Útikönyvek
Spanyolország Kína Peking Las Vegas Fotók: allposters.com
         
top7travel.hu: internetes utazási magazin világjáróknak, utazási ajánlatok és útleírások, körutazások, egzotikus utak, városlátogatások, karibi nyaralások, hajóutak, tengerpartok, nyaralás, síelés, repülőjegyek, online repülőjegy keresés és foglalás, hotelek, online szállásfoglalás, útikönyvek vásárlása