| ÚTLEÍRÁS |
| A Salza kegyelme: egy vadvízi túra története |
| |
| ******* |
| Réka persze este megsértődött, amikor az osztrák alpesi szállodában azt mondtam neki, hogy az lesz a vadevezésünkről szóló irományom címe: Büntet a víz meg a Réka. Gyenge kísérletet is tett rá, hogy a neve helyett ryká-t írjak, mondván, úgy is jól hangzik: Büntet a víz, meg a ryka, vagyis a folyó... |
Hát igen. Olykor az is.
De leginkább a Réka. Kivel az embert a Salzán délután veri a sors. Délelőtt nem, mert akkor hegyet mászik, míg társaságunk kisebbik része úgy dönt, hogy Wildalpennél nekivágunk a Salzának, s ebédig leküzdünk vagy tizenöt-húsz kilométert, hogy aztán délután, a folyó alsó, szebbik s nehezebbik, szurdokos, kanyonos szakaszával birkózhassunk. (Meg a Rékával.)
Neoprén ruhába bújunk, így aztán az ötfokos víz is csak másodpercekig hideg, mellkasunkon mentőmellény, kobakunkon műanyagsisak, így hallgatjuk végig a kötelező munkavé... pardon, balesetvédelmi oktatást. Aki hibázik, azt a víz bünteti, s írjuk is alá a papírt: a magunk felelősségére. Leballagunk a folyóhoz. Az meg ott előttünk hosszában rögtön kettéválik, egy félméternyit behorpad, csak úgy sistereg a víz, ahogy visszafordul a sodrás ellenében. Itt lehet először jókat borulni, mondja Búzás Zsolt, túravezetőink vezére, s hogy szoktasson: hanyatt fekteti a társaságot a folyón, s lábbal előre küldi át a zúgón.
Aztán hajóra szállunk, kettesével. A gumikenu formátumú csónaknak trekking a neve, s némileg úgy működik, mint egy indiánkenu... Trekk-társam, egy férfimagazinos fickó, előre ül, még soha nem evezett, én megnyugtatom: a Dunán egyszer majdnem egészen a Fekete-tengerig eveztem. Tizenhárom éve. Meg is látszik. Siklunk-himbálódzunk vagy háromszáz métert, s azonnal borulunk. Mondhatnánk direkt. De csak azért, s így utólag, mert aztán már nem borulunk soha többet. Délután se.
Zsolt azonban kis idő múltán kiborul. (Míg mi vért izzadunk a hullámok közt, ő előre-hátra cikázik.) Mellénk evez, magyaráz, mi bólogatunk, de látjuk rajta, nem hiszi el, hogy mi minden szavát elhisszük, csak épp nem bírjuk úgy, ahogy ő akarja... Társam alul fogja az evező nyelét, nehogy túlságosan belemerüljön a vízbe a lapát, így aztán rendszerint lassabbak vagyunk a folyónál, ami iszonyatosan megnehezíti a kormányzást. Tudásom hézagos, erőm fogytán, mi lesz itt délután?
A vízállás se magas, se alacsony, tonnányi sziklák között s fölött vágtat a folyó, nekifeszülünk a sodrásnak, egyik veszélyes szakaszt a másik után gyűrjük magunk alá. A csúcsponthoz érünk. Ez a négyes fokozat. (Az ötös, az még nehezebb, a hatost meg csak elvileg lehet megcsinálni.)
Előttünk három szikla, kettő látszik, a harmadik a víz alatt középütt. A sodrás befelé taszítja a csónakot, aki borul, dobja el a lapátot, s vigyázzon, nehogy a két szikla közé s alá szoruljon, mert ott maradhat, hallik az intelem. Vontassuk át kötélen a gumikenut ezen szakaszon, javasolja szelíden Zsolt.
Egy frászt! Nekivágunk.
A társaság operatőre videóra veszi az átkelést. Megy minden, gond nélkül. Fene nagy büszkeség feszül a neoprén alá szorított mellünkben. Utóbb megnézzük videón... Még a látvány is életveszélyes, hallani, amint az operatőr hörög, egy női hang sikongva temetne bennünket. Aztán a sóhaj: átértek...
Két órakor kikötünk, rohanunk ebédelni, meg a többiekért, aztán fél négykor már megint a Salza partján állunk. Társam délután már nem ül a csónakba, egy színes férfimagazint tudósít, azt mondja, dolgoznia kell. Kezében Smena 8-as fényképezőgépet szorongat bizonyságul.
Menekülnék én is, de nincs nálam a Pajtás fényképezőgépem, meg különben is... Ülhetnék a nyolcas gumicsónakba, de nem ezért jöttem. Az ember nem adja fel. Így hát Réka kerül elébem. Mert Rékának nincs párja - se szerencséje. Huszonöt éves, előre ül, de közli, tegyem azt, amit mond. Ő már ötször ült trekkingben, s nem szeretne borulni. Félek, fordul felém, nem bízom benned...
Igaza van. Persze azért annyira mégsem. Hibáztatnám magam az utolsó hullámig mindenért, de nem lehet, mert olyan a stílusa, mintha valamely büntetőtáborban edzene... mintha Kháron ladikjában térdepelne, de úgy, hogy nem fizetett pénzt a révésznek. Hol evez, hol oktat, hol meg kormányoz...
Istenem... A Salza szolidáris, folyvást megkegyelmez.
A szurdok gyönyörű. Az utolsó két kilométerre - hosszas könyörgésre - az operatőr cserél velem. Addig a nagy gumicsónak orrában ült, és filmezett. Most én foglalom el a helyét. Prominens társaság. Mindenki friss, vidám és üde... Sebaj, iszom néhány korty vizet, menet közben. A Salza kristálytiszta, mondják, Bécsben a csapból is ez folyik.
Este a szállodában sör és snapsz mellett idézzük a napot. Merengünk Európa tán legszebb vadvízi útvonalán. Magam halkan fogadkozok: eljövök még ide, de ki ül velem egy csónakba. Ki mer?
:: top7ráadás
Salza völgyét előszeretettel nevezik Stájerország Grand Canyonjának. Ez persze túlzás, de csak egy kicsit - 40-50 kilométeres szakasza végig hajózható, és ellentétben más vadvizekkel, még alacsony vízállásnál is található mindig olyan szakasza, ahol nagyokat lehet evezni. A vadvízi evezés minden izgalmába bele lehet kóstolni, de nem állítja megoldhatatlan feladatok elé az evezőforgatással éppen csak ismerkedő újoncokat sem.
A Salza nagy értéke, hogy kiváló tanpálya és gyakorlóterep mindazok számára, akik mélyebben meg akarják ismerni a vadvízi evezés fortélyait. A Salzán megszerezhető az a tudás, aminek birtokában biztonsággal ki-ki nekivághat a még vadabb vizeknek.
Szűkebb értelemben a rafting a négy- vagy több személyes, felfújható gumihajóban végzett vadvízi evezést jelenti, a vadvízi evezés legbiztonságosabb formája. A raftok (raft: angolul tutaj) széles gumihajók, amelyek a nagyobb zúgókat, hullámokat is stabilitásukat megőrizve szelik át. A rendszerint hat-tíz evezőssel terhelt hajó már a súlya miatt is nehezebben válik játékszerévé a víz erejének. Mindig van a hajóban egy képzett vezető, aki irányítja a raftot és a legénység munkáját.
Önállóságra, némileg komolyabb atlétikus képességekre, ügyességre van szükség a kétszemélyes gumikenukban, ahol képzett túravezető csak minden negyedik-ötödik hajóban ül. A gumikenu a raftnál sokkal intenzívebben és érzékenyebben reagál a vadvíz jellegzetességeire, a zúgókra, hullámokra, vízhengerekre, vagyis több izgalmat (alkalmanként a borulás izgalmát is), az akadályok önálló leküzdésével több sikerélményt nyújthat, mint a raft.
A vadvízi evezés legelterjedtebb hajótípusa a vadvízi kajak. A legérzékenyebb vadvízi hajó, használatát lépésről lépésre oktató irányításával kell elsajátítani, hasonlóan az úszáshoz vagy a biciklizéshez. A kajakozni szándékozóknak csak három-öt napos tanfolyam után ajánlott nekivágniuk a vadvíznek, s ekkor is csak gyakorlott kajakos túravezető kíséretében. / dr mezővári gyula -top7
